Smartfootball képzés Gödöllőn

2019.03.17

Magyarországon 2019.03.04-05-én Gödöllőn került megrendezésre az első hivatalos Smartfootball képzés a Dunamenti Iskola Gyermek Liga szervezésében, Bodnár Gábor közreműködésével (akinek Smartfootball-al kapcsolatos írása korábban jelent meg honlapunkon). 

A Dunamenti Iskola Gyermek Liga keretein belül már az induláskor kettős célt tűztünk magunk elé: fontosnak tartottuk a gyermekek minőségi játékpercekhez juttatását, a kezdeményező futball térnyerésének elősegítését. Továbbá fontos célnak tekintettük az edzői gondolkodásmód formálását a játékban való gondolkodás, a gondolkodó játékosok nevelésének irányába.

Úgy gondoljuk, hogy ennek egyik eszköze lehet a tudásmegosztás, az újszerű, az eddig talán nem annyira megszokott, és elterjedt ismeretek megismertetése a szélesebb edzői társdalommal. Ebben a szemléletben hoztuk Magyarországra a Smartfootball oktatási módszertan első szintjének (Nivel 1) kétnapos kurzusát Katalóniából.

Hogyan is zajlott, és miről szólt ez a két nap?

A kurzust Székely Zsolt, az MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémia akadémiai szekcióvezetője nyitotta meg hétfőn reggel 9 órakor, majd a szót a katalán instruktor, Ambròs Segura Moliner, a Smartfootball Módszertani Koordinátora vette át, és kezdte meg előadását a 44 regisztrált edzőkolléga érdeklődő figyelme mellett.

Ambròs személyében egy nagyon impulzív személyiséget ismerhettünk meg, aki azonnal interaktív részvételt megkövetelő módon kezdett bele az angol nyelvű előadásába, amit Mészáros Ábel (őt a Sport TV labdarúgó szakértőjeként ismerheti a szélesebb közönség) szakértő tolmácsolása tett minden érintett számára érthetővé. 

Az első nap során nagyobb hangsúlyt kapott a Smartfootball oktatási módszertan elméleti alapozása. Vagyis annak megértése, hogy a teljesítményoptimalizálás érdekében miért fontos az agy és működésének - például a játékos döntéshozatalában - neurológiai szempontból való megértése. A Smartfootball megközelítése szerint a hatékony játékos fejlesztéshez minden olyan munka - analitikus erőnléti munka, kiszakított technikai munka - elhagyása szükséges, ahol nincs agyi aktivitás. 

Ezen a napon az alábbi témák kerültek még terítékre: az agy működése, és formálhatósága; a döntéshozatal folyamata; gondolkodás a tanulási modellről; a technika fejlesztése játék kontextusban.

Az első nap délutánját egy gyakorlati bemutató edzés zárta, ahol a Gödöllői Sport Klub U11/12-es játékosai lelkesen és nyitottan működtek közre. Ezen a bemutató edzésen egy általános képet kaphattak az edzőkollégák arról, hogyan épül fel egy tipikus Smartfootball edzés. Az edzésterv anyagát megkapták a hallgatók, ami aztán a látottak és hallottak mellett a délutáni beszélgetések, és viták alapját képezték, s melyre részben épített a vizsga is.

A második napon már gyakorlatiasabb és interaktívabb volt az oktatás menete, több olyan dolog került elő, ami a résztvevőket is aktívabb részvételre serkentette. A szünetekben is nagyon izgalmas párbeszédek bontakoztak ki, hogy adott korosztályokban miként lehet beépíteni a hallottakat.

Nagyon sok szó esett arról, hogy a Smartfootball mennyire fontosnak tekinti a pozitív érzelmi környezet szükségességét, milyen a helyes kommunikáció, és miért elengedhetetlen pedagógiai értelemben a megfelelő visszacsatolás. A fókuszban azonban a Smartfootball Tanulási Modellje állt. Ki lett bontva a játékmodell, hallhattak az edzők az edzések (tanulási idő) felépítéséről, illetve az edzéseken kitűzött célokról, és az ún. reflexiós pontokról.

Ekkor hangzott el az a nagyon fontos gondolat is, amiben a Smartfootball, s mi magunk is hiszünk: "A győzelem nem lehet kötelező. Jól játszani kötelező. A győzelem a jó játék eredménye kell, hogy legyen."

Ambròs elmondta, hogy szerintük a siker az, amikor elérjük a kitűzött célokat, és ezek tőlünk függnek. Az, hogy jól játszunk, az tőlünk függ, a győzelem, vagy vereség azonban sokszor egyéb külső, általunk kontrollálhatatlan körülménytől is. Azt tapasztaljuk, hogy itthon is egyre több olyan szakember dolgozik az utánpótlás futballban, aki hasonlóan gondolkodik a játékról, és hasonló megközelítéssel foglalkozik a gyerekekkel.

A második oktatási nap gyakorlati bemutató edzéssel ért véget, melyben az MTK U12/13-as csapata működött közre.

A kurzust egy írásbeli vizsga zárta. A sikeres vizsgát tevő kollégák megkapják majd a Katalán Labdarúgó Szövetség által kiadott tanúsítványukat, melynek birtokában jogosultságot szereznek arra, hogy a jövőben részt vehessenek a második szintű (Nivel 2) Smartfootball képzésen.

Összegezve elmondható, hogy nagyon hasznos, és tanulságos két napot töltöttünk el Gödöllőn. Öröm volt ennyi nyitott, jó gondolkodású, elhivatott kollégával találkozni. 

Reméljük, hogy a kurzuson résztvevő edzők olyan inspiráló gondolatokat vittek magukkal, melyeket be tudnak építeni a mindennapi munkájukba.

Mi szeretnénk, ha ez a fajta megközelítés minél több edzőkollégához eljutna. Hiszünk abban, hogy van értelme további képzéseket szervezni Magyarországon, ez motivál bennünket, hogy menjünk tovább ezen az úton.

Köszönjük a Gödöllői Sport Klubnak, hogy a gyakorlati edzések helyszínét biztosította számunkra, és értékeljük mindazok támogatását, akik a kezdeményezésünkben támogatnak bennünket!